A múlt héten beültem pár szakközépiskolai érettségire a Marienbergben. Azon a két napon, amikor ott voltam, a harmadikos Aufbaulehrgang diákjai tettek vizsgát (az Aufbaulehrgang egy három éves képzés, amire azok jelentkezhetnek, akik már rendelkeznek szakmunkás bizonyítvánnyal). Az érettségik a Raczynski-villában voltak, ahol nekem nincsenek óráim, úgyhogy ez volt az első alakalom, hogy ott jártam.

A Raczynski-villa (forrás: Wikimedia Commons)

A vizsgák az egyik szemináriumi szobában voltak a földszinten. Három egybenyíló termet kell elképzelni, amiből az első a vendégek számára volt berendezve székekkel, mint egy nézőtér (a vizsgák ugyanis nyilvánosak, bárki beülhet megnézni őket); a másodikban ültek a tanárok és a az éppen vizsgázó diákok; a harmadik teremben pedig azok voltak, akik már kihúzták a tételt, és épp a feleletre készültek.

A szemináriumi szoba (forrás: marienberg.at)

Matematikából két feladatot kellett húzniuk. Mindkét feladat négy alfeladatból (a, b, c és d) állt. Csak az egyiket kellett kidolgozniuk, de mindkettőt megnézhették, majd el kellett dönteniük, hogy melyiket választják. Ez egyébként jövőre, a Zentralmatura (központosított érettségi vizsga) bevezetésével már kicsit másképp lesz:  témaköröket fognak húzni, és a feladatot csak akkor kapják majd meg, miután eldöntötték, hogy melyik témakört választják. Visszatérve a vizsgára: a tételt részben egy A4-es fóliára kellett kidolgozniuk, amit aztán a felelet alatt rátettek az írásvetítőre, hogy és aztán ez alapján magyarázták, hogy mit hogyan ábrázoltak vagy számoltak ki.

Az első nap inkább a jobbak voltak soron, a második nap viszont már akadtak gyenge feleletek is, de azt hiszem, hogy mindenki átment azok közül, akiket láttam.

A hetem második fele aztán mozgalmas volt, dolgozatokkal, pótdolgozatokkal és szóbeli feletekkel és ez folytatódott ezen a héten is. A három Riedenburgos osztályomban összesen nyolcan feleltek; volt úgy, hogy egy órán ketten vagy hárman is. Emiatt előfordult, hogy az egész óra erre ment el, ami ugyan nem jó, de végül is már sokat nem számít, mert egyébként is nemsokára vége a tanévnek. A feleletek nagyobbik részénél engedékeny voltam, de ezen változtatnom kell. Az van ugyanis, ha a diák elrontja a megoldást, akkor arra a tanárnak kötelessége figyelmeztetni, és ebből szoktak a félreérthető helyzetek lenni. Van úgy, hogy rájönnek, hogy hol a hiba, de bizonytalanok, hogy hogyan kell továbbmenni, és elkezdenek találgatni. Azt tapasztaltam, hogy ha az ember segítőkész, akkor második vagy harmadik próbálkozásra azért csak ráhibáznak, és a végén már úgy fognak emlékezni, hogy ők azt tudták - ami bizonyos értelemben igaz is, de ez nem ugyanaz a tudás, mint amikor valaki egyből és biztosan rávágja a megoldást. Az ilyen helyzetekben élesebben el kell különítenem majd az első választ, hogy a diák is érezze, hogy az számít igazán.

A classdojo.com továbbra is megy az elsős gimnáziumi osztályomban, továbbra is sikerrel. Az egyedüli hátránya talán, hogy lassítja az órát. A szakközepes osztályomban viszont nem biztos, hogy megtartom, vagy lehet, hogy nem ilyen formában. Ott, heti két óra mellett túl nagy az időveszteség. Lehet, hogy csak papíron ikszelgetek majd, és csak otthon vezetem át a pontokat az internetre, vagy az is előfordulhat, hogy elhagyom az egészet, bár talán kár lenne a fegyelmező erőért, ami a ebben a rendszerben van. Ezzel kapcsolatban jut eszembe: az egyik kolléga egyébként épp a héten említette, hogy a rendetlenkedő diákokat bent lehet tartani egy-két órahosszára péntek délután, hogy segítsenek a takarításban. Azt mondta, hogy az ő óráin ez jól beválik, és általában elég csak megemlíteni a büntetést, máris rend lesz az osztályban. Lehet, hogy én is kipróbálom majd.

Ja igen, és a múlt héten megint elkaptam valakit, aki utólag írt be valamit a dolgozatába. Ezúttal az ötödikes gimnáziumi osztályomban történt az eset, ráadásul az egyik jobb tanulóról volt szó. Ahogy az előző két esetben, most is egy hiányzó mínuszjel beírásával próbálkozott a diák, ráadásul be is szkennelte szépen a dolgozatot, és emailben küldte el. Gondolkodtam rajta, hogy mi legyen, de végül nem csináltam nagy ügyet a dologból. Visszaírtam, hogy ilyesmire nincs pont, és kértem, hogy mutassa meg az emailem a szüleinek, amit meg is tett. Az osztályfőnöknek nem szóltam végül, de levontam a tanulságokat: még a jobbakban sem lehet bízni, mert ha nyomás alatt vannak, még velük is előfordulhat, hogy csalással próbálkoznak.