A múlt héten nem sok említésre méltó dolog történt, a második osztályban viszont volt egy érdekes élményem: a diákok megkértek, hogy tartsam az órát egy kicsit magyarul. Végül belementem, de csak azzal a feltétellel, hogy egy percig csinálom és nem tovább. A téglalap és négyzet című témakört ismételtük át, amikor az eset történt; a téglalap terület- és kerületképletét éppen felírtam már, úgyhogy a négyzet területének és kerületének kiszámítását mondtam el magyarul (közben a táblán is mutattam mindent és felírtam mindkét képletet). A diákok közt sikert aratott a dolog és azt mondták, hogy értették, hogy miről van szó. Egyvalaki panaszkodott csak, ő is arra, hogy szerinte nem beszéltem elég hangosan, és hátul nem értett semmit abból amit mondtam (ez a diák egyébként nem tud magyarul).

A tanulók véletlenszerű kiválasztása továbbra is megy, de már változtattam a módszeren egy kicsit. Azt láttam, hogy akkor lehet csak így választani a diákok közül, ha olyan anyagról van szó, amit gyakoroltunk, és feltételezhető, hogy tudják (vagy legalábbis tudniuk kellene). Ha viszont új anyagot veszünk, akkor a "kinek van ötlete arra, hogy..." típusú kérdéseknél nem jön be a dolog, mert ott csak a legtöbbször csak kevesek tudnak hozzászólni a témához, és sokáig tart (vagy szerencse kell hozzá) mire a telefonos app épp olyat választ ki. Emiatt azt hiszem, hogy vegyesen fogom alkalmazni a klasszikus jelentkezős és a véletlenszerű kiválasztásos módszert, annak függvényében, hogy hol tartunk az adott anyagrészben.

Tegnap volt Elternabend, azaz szülői értekezlet a Marienbergben az új, elsős szakközepes osztályomnak. A koreográfia hasonló volt, mint tavaly: az osztályfőnök mondott pár szót az elején, utána pedig a szaktanárok mutatkoztak be. Én a harmadik vagy negyedik voltam a sorban. Elmondtam, hogy ki vagyok, mit tanítok, honnan jöttem, aztán felhívtam rá a figyelmet, hogy az idén is lesz éveleji felmérő az első osztályban, de ennek az eredménye nem számít bele a jegybe (talán kapnak egy-egy pluszt a legjobbak, de ha nem sikerül jól, az nem befolyásolja negatív irányba az osztályzatot). Megmutattam még a számológépet is, és elmondtam, hogy az iskolán keresztül is lehet rendelni, majd megmutattam még az oldalam, amire az osztályzással és a tananyaggal kapcsolatos tudnivalókat töltöttem fel (de ide fogom majd feltenni a gyakorláshoz szánt feladatlapokat és a dolgozatok megoldásait is, mint tavaly). Az egész megvolt pár perc alatt. Kérdés nem volt, úgyhogy még kellemes estét kívántam és eljöttem.

Ja igen: keddenként ebédfelügyetet csinálok fél órán át, utána pedig még vagy negyven percig a napköziben (Tagesheim) vagyok. Az ebédeltetés elég mozgalmas. Nem az a klasszikus menzai rendszer van, amit én otthon megszoktam, amiben a diákok mennek az ételért tálcákkal, hanem inkább olyan éttermi kiszolgálás jellege van egy ebédnek. Az asztalok hat személyesek és van belőlük vagy harminc. A diákok bejönnek, leülnek az asztalokhoz (mindegyik asztalon vagy egy kis papír egy tartóban, amire rá van írva, hogy aznap ki ül ott) majd az aznapra beosztott felszolgálók kihordják a tálakat az asztalokhoz. Amikor végeztek, le is szedik, de csak a tálakat, aztán az ő munkájuk be is fejeződött. A diákok az asztalon hagyják a tányérokat, a poharakat és az evőeszközöket, de össze kell készíteniük őket egy helyre az asztal szélére, hogy könnyebb legyen összeszedni őket a végén. Az félórás ebédszünet vége előtt megcsengetnek egy csengőt, hogy mindenki tudja: mindjárt vége az ebédnek, és ideje összepakolni az asztalon.

Az ebéd végét jelző csengő

Miután vége az ebédnek, a diákokat asztalonként kell kiengedni, hogy a terem kijáratánál ne legyen torlódás. Mivel az asztalok kiengedése között nincs pár másodpercnél több szünet, a végén a diákok szinte folyamatosan állnak fel és indulnak meg kifelé. Miután mindenki kiment, le kell szedni az asztalokat. Erre is vannak külön diákok, minden nap más. Hogy épp ki kerül sorra, az úgy dől el, hogy az egyik felügyelőtanár még az ebéd alatt körbemegy az asztalok között egy listával és megkérdezi, hogy ki akar aznap leszedni. Ha van önkéntes, beírja a neve mellé, hogy aznap ő besegített, ha nincs, akkor kijelöl annyit, amennyi kell (egyébként úgy van, hogy mindenkinek sorra kell kerülnie legalább egyszer, úgyhogy a diákok önként szoktak jelentkezni, mert tudják, hogy úgysem úszhatják meg egész félévben).

Az ebédszünet után még kell egy kicsit cirkálni és felügyelni, hogy minden rendben menjen. A diákok ilyenkor leülnek a folyosón levő asztalokhoz vagy bemennek a nagyterembe a könyvtárba vagy a közösségi szobába és leckét írnak, vagy a telefonjukkal játszanak, beszélgetnek, meg hasonlók. A felügyelőtanár egyik feladata ilyenkor éppen az, hogy fenntartsa a rendet azok között, akik ezt az időszakot szünetként fogják fel, és azok között, akik tanulni akarnak.