Matektanárként Ausztriában

Matektanárként Ausztriában

2016.10.02

2016. október 03. - István123

A hét eseménye talán a szerdai Wandertag, azaz túranap volt a Marienbergben. Nem tudom, hogy Ausztria más részein mennyire szokás, hogy a diákokat elviszik a környékbe túrázni egy délelőttre, de itt Vorarlbergben biztosan csinálják. Ilyenkor az osztály az osztályfőnökkel és egy-két kísérőtanárral megy valahova pár órára. Én most a másodikos szakközepes osztályokkal voltam (ugyanis a kettő együtt ment) Doren és Sulzberg között. Reggel fél kilenckor találkoztuk a pályaudvaron. Egy másik iskola másik osztálya is ugyanazzal a busszal ment volna kirándulni, mint mi, de valószínűleg jelezhették előre, mert volt egy rásegítő járat, ami elvitte őket, mi pedig felszálltunk a menetrendszerűen induló 25-ös buszra. Pár megállóval később aztán jött még egy általános iskolai osztály is. Ülőhely már előtte is csak néhány volt, így aztán tele is lett a busz, még állóhely is kevés maradt, de ők aztán előbb leszálltak mint mi, úgyhogy viszonylag hamar normalizálódott a helyzet. Miután megérkeztünk Dorenbe, még vártunk vagy húsz percet pár diákra, akik az ellenkező irányból jöttek egy másik busszal, aztán amikor megérkeztek, elindultunk felfelé. Helyenként meredek volt és a lányok is panaszkodtak ("És a szüleim ezt csinálják minden hétvégén! Én nem értem"), de végül nem volt semmi gond, mindenki végigcsinálta különösebb probléma nélkül. Néhány kép:

20160928_100220.jpg

20160928_100223.jpg

20160928_101916.jpg

20160928_103851.jpg

20160928_111234.jpg

20160928_111808.jpg

20160928_121700.jpg

A végállomás

Aznap este aztán még meg kellett jelennem a Marienbergben, szülői értekezleten. Megint van elsős szakközepes osztályom és az első szülői értekezleten ott kell lennie az összes szaktanárnak, hogy a szülők minden tárgyhoz tudjanak egy arcot is társítani. A bemutatkozás nem sikerült rosszul, a végén még tapsot is kaptam (igaz, mindenkit megtapsoltak, nem csak engem).

Az idén van érettségiző osztályom is. Írtam már korábban, hogy itt Vorarlbergen a végzősök nem szalagot viselnek, mint nálunk otthon, hanem egy siltes, kapitányihoz hasonló sapkát (Käpple). Pár tanítványom megengedte, hogy készítsek róluk egy képet ebben a sapkában. Íme:

20160929_151342.jpg

Ja igen, és az iskola a héten benne volt a tartományi újságban is:

20161003_004820.jpg

süti beállítások módosítása