Most jutott eszembe, hogy a múltkori bejegyzésből kimaradt valami, amit eredetileg bele akartam tenni. Egy dolgozatrészletről van szó, ami egy novemberi dolgozat első oldaláról származik. Íme:

 Felirat a jobb oldalon (négyszer): "Utálom a matekot"

Javítás közben elnevettem magam ezen az őszinte kifakadáson. Hát igen, a matematika már csak ilyen, nem mindenki szereti, de legalább az látszik, hogy a diákoknak nem kell félniük tőlem.

Hosszabb kihagyás után folytatódik a blog, talán rendszeresebben mint előzőleg, de még meglátjuk.

Október óta sokminden történt, úgyhogy biztos hagyok ki dolgokat, de a teljesség igénye nélkül íme néhány esemény, címszavakban és képekben:

Bálok: voltam két érettségi bálon (Maturaball), ami kb. az otthoni szalagtűző itteni megfelelője, szalag nélkül. Itt egy kép a marienberges bálról, hangulatfestőnek:

Mindkét bálon nyertem a tombolán: az egyiken egy hetven eurós utalványt egy helyi autósiskolába, a másikon egy reggelit két személyre egy helyi hotelben. Az utalvány még másfél évig érvényes, úgyhogy megpróbálom majd eladni (csak b-kategóriás tanfolyamra érvényesíthető, olyan jogosítványom nekem meg már van).

Volt december elején egy másik bál is, a Tanzkursabschlussball (a tánctanfolyam záróbálja). A környékbeli iskolák diákjainak szerveztek tánctanfolyamot a félév elejétől kezdve, ezt zárták ezzel a bállal. Legalább öt-hat iskola érdekelt volt, köztük az én két iskolám is, de a Marienbergből csak olyan osztályok voltak, ahol nem tanítok, a Riedenburgból viszont három osztályom is, úgyhogy én inkább riedenburgosként voltam érdekelt. Az ottani szakközepes osztályom hívott is, hát kíváncsiságból elmentem. A bál a wolfurti Cubusban volt, ami, mint azt a neve alapján sejteni lehet, egy kívülről kocka alakú rendezvényközpont. Kisebb, mint a bregenzi Festspielhaus, ahol az érettségi bálok szoktak lenni, de végül is el lehetett férni (csak a tánctér volt egy kicsit szűkös). Itt egy pár videó:

Miniszteri látogatás: Sebastian Kurz, Ausztria külügy- és integrációs minisztere a Riedenburgban járt november 5-én. Nem ez volt a fő programja Vorarlbergben, de mivel az útjának egyik szervezője korábbi riedenburgos diák volt, valahogy kibulizták, hogy a mi iskolánkba is eljöjjön előadást tartani. A miniszterhez képest egyébként fiatal emberről van szó (29 éves), de az osztrákok körében népszerű személyiség, aki kompetens politikusként hat a színpadon. A rendezvény a tornateremben volt, ahova a második óra után vonultak át az osztályok. Én a hatodikos gimnáziumi osztályomat kellett hogy kísérjem, mivel épp velük volt előzőleg órám. A székeket mindenki magának vitte az teremből. Felvezetésként integrációs követek tartottak rövid előadásokat. Az integrációs követek migrációs háttérrel rendelkező tanárok, vállalati vezetők, zenészek, sportolók, akik fiataloknak előadást tartanak arról, hogy milyen külföldiként vagy bevándorlóként Ausztriában élni vagy felnőni. Hozzánk most hárman jöttek, két török származású fickó és egy hongkongi születésű, Ausztráliában felnőtt nő, aki vorarlbergi férje révén került ide. Jól is jött ki, hogy ők is itt voltak, mert a miniszter késett, és így legalább kitöltötték a fennmaradó időt. Mint később kiderült, Kurz repülőgéppel érkezett aznap Bécsből, de az időjárási viszonyok miatt csak a tervezettnél később tudtak felszállni. Itt egy rövid részlet az előadásból:

A miniszter nagyon közvetlen volt: a diákoknak már az elején mondta, hogy tegezhetik (a kérdéseket aztán többen is tegező formában tették fel). Az iskola faliújságján láttam később egy újságcikket, ami szintén a látogatással foglalkozik:

Beszámoló a miniszteri látogatásról az egyik helyi lapban. A cikk címe: "Szólíthattok Sebastiannak is"

Käpplefest: idén is felavatták a végzősök a sapkáikat, az idén is elbarikádozták az iskolát és az iskolába érkező tanárokat is ugyanúgy összefirkálták tavaly. Néhány kép:

Fogadóóra: volt mindkét iskolámban Elternsprechtag, azaz fogadóóra még december elején, amikor a szülők ötpercenként egymást váltva beszélhetnek a tanárokkal. Minden rendben ment, egy vagy két nehezebb természetű szülő volt csak iskolánként a harminc feliratkozottból.

A tanév december 23-án zárult. Aznap csak egy órám volt a Marienbergben, ami után a Riedenburg karácsonyi miséjére mentem. A mise 10:30-kor kezdődött az egyik iskolához közeli katolikus templomban; egy katolikus pap és egy evangélikus papnő tartotta közösen. Utána még átértem a másik iskolámba, az ottani karácsonyi mise végére. Aztán volt még egy kis fogadás a tanáriban, pezsgős koccintással.

Pedagógiai fronton a WhatsApp továbbra is hasít: már mindegyik osztályommal van WhatsApp-csoportom, és eddig nagyon bevált. Vannak osztályok, ahol ez valamiért nem olyan népszerű, de van ahol elég gyakran kérdeznek. Plusz munka, de szívesen segítek, ha valaki matekot akar tanulni. Nem is tudom, hogy írtam-e a WhatsApp-ről korábban, de ha nem akkor arról van szó, hogy még a riedenburgos szakközepes osztályomban javasolta valaki, hogy csináljunk egy WhatsApp csoportot az első teszt előtt, hogy a diákok el tudjanak érni a kérdéseikkel. Ez aztán annyira bejött, hogy bevezettem más osztályokban is, és azóta már mindenhol van. Elég egyszerű megtanulni a használatát; ha nem értenek egy feladatot, csak lefényképezik a telefonnal, és elküldik a csoportba, aztán megbeszéljük.

Ebben a félévben kiosztottam életem első három Klassenbucheintrag-ját is (azaz adtam három beírást), mindhármat mobiltelefon órai használata miatt, és mindhármat a Marienbergben.

Egészen új hír, hogy a legutóbbi tesztet meg kell majd ismételni az egyik osztályban, mert több mint a fele elégtelen lett - ez először fordul elő, mióta tanítok. Ilyenkor újra kell íratni, és mindenki a jobb jegyet kapja a kettő közül. Borítja az tervezett menetrendet, de muszáj lesz megcsinálni. Kíváncsi leszek, hogy hogy sikerülnek majd a megismételt tesztek.

A múlt héten nem sok említésre méltó dolog történt, a második osztályban viszont volt egy érdekes élményem: a diákok megkértek, hogy tartsam az órát egy kicsit magyarul. Végül belementem, de csak azzal a feltétellel, hogy egy percig csinálom és nem tovább. A téglalap és négyzet című témakört ismételtük át, amikor az eset történt; a téglalap terület- és kerületképletét éppen felírtam már, úgyhogy a négyzet területének és kerületének kiszámítását mondtam el magyarul (közben a táblán is mutattam mindent és felírtam mindkét képletet). A diákok közt sikert aratott a dolog és azt mondták, hogy értették, hogy miről van szó. Egyvalaki panaszkodott csak, ő is arra, hogy szerinte nem beszéltem elég hangosan, és hátul nem értett semmit abból amit mondtam (ez a diák egyébként nem tud magyarul).

A tanulók véletlenszerű kiválasztása továbbra is megy, de már változtattam a módszeren egy kicsit. Azt láttam, hogy akkor lehet csak így választani a diákok közül, ha olyan anyagról van szó, amit gyakoroltunk, és feltételezhető, hogy tudják (vagy legalábbis tudniuk kellene). Ha viszont új anyagot veszünk, akkor a "kinek van ötlete arra, hogy..." típusú kérdéseknél nem jön be a dolog, mert ott csak a legtöbbször csak kevesek tudnak hozzászólni a témához, és sokáig tart (vagy szerencse kell hozzá) mire a telefonos app épp olyat választ ki. Emiatt azt hiszem, hogy vegyesen fogom alkalmazni a klasszikus jelentkezős és a véletlenszerű kiválasztásos módszert, annak függvényében, hogy hol tartunk az adott anyagrészben.

Tegnap volt Elternabend, azaz szülői értekezlet a Marienbergben az új, elsős szakközepes osztályomnak. A koreográfia hasonló volt, mint tavaly: az osztályfőnök mondott pár szót az elején, utána pedig a szaktanárok mutatkoztak be. Én a harmadik vagy negyedik voltam a sorban. Elmondtam, hogy ki vagyok, mit tanítok, honnan jöttem, aztán felhívtam rá a figyelmet, hogy az idén is lesz éveleji felmérő az első osztályban, de ennek az eredménye nem számít bele a jegybe (talán kapnak egy-egy pluszt a legjobbak, de ha nem sikerül jól, az nem befolyásolja negatív irányba az osztályzatot). Megmutattam még a számológépet is, és elmondtam, hogy az iskolán keresztül is lehet rendelni, majd megmutattam még az oldalam, amire az osztályzással és a tananyaggal kapcsolatos tudnivalókat töltöttem fel (de ide fogom majd feltenni a gyakorláshoz szánt feladatlapokat és a dolgozatok megoldásait is, mint tavaly). Az egész megvolt pár perc alatt. Kérdés nem volt, úgyhogy még kellemes estét kívántam és eljöttem.

Ja igen: keddenként ebédfelügyetet csinálok fél órán át, utána pedig még vagy negyven percig a napköziben (Tagesheim) vagyok. Az ebédeltetés elég mozgalmas. Nem az a klasszikus menzai rendszer van, amit én otthon megszoktam, amiben a diákok mennek az ételért tálcákkal, hanem inkább olyan éttermi kiszolgálás jellege van egy ebédnek. Az asztalok hat személyesek és van belőlük vagy harminc. A diákok bejönnek, leülnek az asztalokhoz (mindegyik asztalon vagy egy kis papír egy tartóban, amire rá van írva, hogy aznap ki ül ott) majd az aznapra beosztott felszolgálók kihordják a tálakat az asztalokhoz. Amikor végeztek, le is szedik, de csak a tálakat, aztán az ő munkájuk be is fejeződött. A diákok az asztalon hagyják a tányérokat, a poharakat és az evőeszközöket, de össze kell készíteniük őket egy helyre az asztal szélére, hogy könnyebb legyen összeszedni őket a végén. Az félórás ebédszünet vége előtt megcsengetnek egy csengőt, hogy mindenki tudja: mindjárt vége az ebédnek, és ideje összepakolni az asztalon.

Az ebéd végét jelző csengő

Miután vége az ebédnek, a diákokat asztalonként kell kiengedni, hogy a terem kijáratánál ne legyen torlódás. Mivel az asztalok kiengedése között nincs pár másodpercnél több szünet, a végén a diákok szinte folyamatosan állnak fel és indulnak meg kifelé. Miután mindenki kiment, le kell szedni az asztalokat. Erre is vannak külön diákok, minden nap más. Hogy épp ki kerül sorra, az úgy dől el, hogy az egyik felügyelőtanár még az ebéd alatt körbemegy az asztalok között egy listával és megkérdezi, hogy ki akar aznap leszedni. Ha van önkéntes, beírja a neve mellé, hogy aznap ő besegített, ha nincs, akkor kijelöl annyit, amennyi kell (egyébként úgy van, hogy mindenkinek sorra kell kerülnie legalább egyszer, úgyhogy a diákok önként szoktak jelentkezni, mert tudják, hogy úgysem úszhatják meg egész félévben).

Az ebédszünet után még kell egy kicsit cirkálni és felügyelni, hogy minden rendben menjen. A diákok ilyenkor leülnek a folyosón levő asztalokhoz vagy bemennek a nagyterembe a könyvtárba vagy a közösségi szobába és leckét írnak, vagy a telefonjukkal játszanak, beszélgetnek, meg hasonlók. A felügyelőtanár egyik feladata ilyenkor éppen az, hogy fenntartsa a rendet azok között, akik ezt az időszakot szünetként fogják fel, és azok között, akik tanulni akarnak.

Megvolt az első hét az iskolában. Minden rendben ment, de haladjunk szépen sorjában.

A Riedenburgban már péntek este kész volt az órarend. Beosztottak ebédfelügyeletre, ami egy kicsit meglepett, de ennyi belefér; az óraszámom változatlan maradt, az osztályaim is ugyanazok.

A Marienbergben csak hétfő estére lett meg az órarend, de kedden egyébként sem volt rendes tanítás, csak évnyitó mise meg osztályfőnöki órák, úgyhogy ebből nem volt gond. Kaptam egy új osztályt, de összességében ugyanannyi órám van, mint korábban, mert egy másik osztályomban megszűnt a csoportbontás (a harminckét fős osztályból öten elmentek/évet ismételnek, úgyhogy már csak huszonheten vannak, és ekkora létszámnál ebben az iskolában nem osztják csoportokra az osztályokat).

Hétfőn a Riedenburgban kezdtem, évnyitó misén. Kettő is volt, az egyik reggel kilenckor (a gimnáziumi alsó és felső tagozat, valamint a szakközép első évfolyama részére), a másik tizenegykor (az összes többi osztálynak). Mivel az idén nincs elsős osztályom, így én csak a második szertartáson voltam érdekelt és ennek megfelelően mentem is be délelőtt az iskolába. Már rögtön az kapunál látszott, hogy felújítások voltak: a bevezető utat kiszélesítették, és tettek rá egy gyalogossávot:

Az iskola bejárata

Az épület főbejáratát is átépítették:

A tanáriban beszéltem pár kollégával, aztán átmentem a templomba a szertartásra. A közelmúlt történéseire reflektálva az oltár mellett egy gumicsónak volt kiállítva, a felszólalásokban és a prédikációban pedig többször is előkerült, hogy mind egy csónakban evezünk: osztály- iskola- és általában emberi közösségként is.

Délután kettőre javítóvizsgára voltam hivatalos a másik iskolában. A javítóvizsgák kétfős bizottságok előtt zajlanak; rám mint bizottsági tagként volt szükség a vizsgáztató tanár mellett. Mire odaértem, az írásbeli rész már megvolt, a dolgozatok le is voltak osztályozva, sőt, már a szóbelik egy része is lement (addig egy másik kolléga volt a bizottsági tag). A következőképp zajlott a dolog: behívták a diákot a folyosóról, majd mutattak neki nyolc feladatot, amiből egyet kellett választania, a másikat meg a tanár adta. Ezután kapott egy-két percet, hogy átolvassa a kérdéseket, majd kezdődött a vizsga a táblánál. Miután megvolt a felelet, a vizsgáztató megkérte a diákot, hogy hagyja el a termet. Ezután röviden megbeszéltük a feleletet és a jegyet, majd visszahívtuk a diákot eredményhirdetésre. Rögtön az első meg is bukott évismétlésre, úgyhogy neki nem hoztam szerencsét. A második viszont épp az ellenkező véglet volt: mivel az írásbelije jól sikerült, a szóbelinek már nem volt tétje, mindenképp átment volna. A harmadik pont a kettő között volt, de átment. Az én feladatom azután kezdődött, hogy az előző vizsgákon asszisztáló kolléga kiment: nekem kellett kitölteni a jegyzőkönyvet, ami egy A5-ös papírlap volt, rajta a vizsgázó nevével, részjegyekkel és hasonló adatokkal. A végén aztán a vizsgáztató tanár és én is aláírtuk.

A javítóvizsgák után kicsit voltam otthon is, majd az évnyitó értekezletre mentem a Riedenburga. A Marienbergben is épp ebben az időpontban volt, de ilyen esetekben nekem mindig a Riedenburgban kell lennem. Az évnyitón bemutatták az új kollégákat (négyen vannak, de az egyikük épp nem tudott ott lenni).

Kedden reggel a Marienberg évnyitó miséjére mentem. Itt is szóba kerültek az aktualitások: két középiskolás szír menekültnek is szót adtak a szertartás alatt, hogy röviden elmeséljék a történetüket. Az órák elmaradtak.

A Riedenburgban viszont voltak órák, úgyhogy találkoztam két osztályommal is. Délután aztán visszamentem a Marienbergbe, mert itt az évnyitó értekezletet két részre osztották, aminek a második része kedden délután volt. Fent kezdtünk a villában, aztán az igazgató körbevezetett bennünket és megmutatta, hogy mit újítottak fel és milyen átmeneti változások vannak a például a parkolás rendjében az iskola bővítése alatt. Az építkezés ugyanis még mindig megy, úgyhogy az iskolába vezető utat nagyrészt teherautók használják, csak a széléből van lekordonozva egy olyan fél méter széles sáv a gyalogosoknak. Lett új számítástechnika-terem, és megújult az egyik tankonyha is. Miután mindezt megnéztük, az első osztályok értekezletei következtek: az egyes első osztályok szaktanárai és az osztályfőnök bementek egy üres osztályterembe és megbeszélték az évkezdéssel összefüggő legfontosabb dolgokat. Az idén is van egy első osztályom, úgyhogy nekem is mennem kellett, de negyed óra alatt megvolt az egész.

Szerdán a Marienbergben kezdtem, aztán dél körül átmentem a Riedenburgba, napközis megbeszélésre (az ebédfelügyeletem ugyanis adminisztratív szempontból a napközihez tartozik). A megbeszélés úgy húsz percig tartott.

Csütörtökön egész nap a Riedenburgban voltam, délelőtt órákon, délután pedig pädagogischer Halbtag-on (pedagógiai értekezlet). Plenáris résszel kezdtünk és fejeztük be, közben pedig volt két szekcióülés. Az iskolában vannak  tematikus hetek (például Sozialwoche) és ezek alatt a résztvevő osztályokban a diákoknak kisebb, kb. ötoldalas dolgozatokat kell írniuk egy olyan témában, ami valahogyan kapcsolódik a hét témájához. A szekcióülések témája az volt, hogy az egyes munkaközösségek hogyan tudnák segíteni a diákokat ebben a dolgozatban.

Pénteken már kezdtek az órák arra hasonlítani, amilyenek évközben voltak. Írtam korábban, hogy újításokat akarok bevezetni és ezt be is váltottam, de nem kell nagy horderejű dolgokra gondolni. Arról van szó, hogy a diákokat több osztályban is egy okostelefonos app segítségével szólítom fel, véletlenszerűen. Jelentkezni nem kell, csak ha valakinek kérdése van. Ha viszont nekem van kérdésem, akkor a program sorsolja, hogy ki válaszoljon. Ezzel párhuzamosan csökkentettem a szorgalomjegy súlyát (egy osztály kivételével ez most 7-12% között van) és úgy alakítottam, hogy az is felerészben a házi feladatokból jöjjön ki. Ez azt jelenti, hogy ha valaki ezeket rendszeresen megoldja, akkor hármasnál rosszabb szorgalomjegye már nem lehet. A véletlenszerű felszólítás ellen lázadoztak ugyan az egyik osztályban az elején, de a második órán már úgy tűnt, hogy belenyugodtak, úgyhogy folytatódhat a kísérlet.

Vettem a héten tolltartót és egy új, 33 literes hátizsákot is. A régi hátizsákom már el volt szakadva egy helyen és különben is kicsi volt az összes könyvnek meg mappának, amiket évközben hordtam benne. A mostani viszont már nagyobb, van benne laptoptartó és a kialakítása is olyan, hogy jobban megfelel A4-es alapú könyveknek.

Az új táska. 85 euró volt, úgyhogy remélem, hogy megéri a pénzét. A gyártó szerint valószínűleg igen, mert a címke szerint 30 év garanciát adnak rá

Ma voltam Hardban, és ahogy sétáltam az utcán, egy fűnyíró robotra lettem figyelmes. Előtte még sohasem láttam ilyet munka közben, legfeljebb tévében, úgyhogy csináltam is egy rövid videót róla:

Vicces volt, ahogy a kis robot bóklászott a fűben, látszólag össze-vissza. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a fű le volt vágva, szóval lehet, hogy most már csak a munka eredményét ellenőrizte.

Ma estére van még egy programom: lesz egy összejövetelre a riedenburgos tanároknak az egyik helyi vendéglőben. Az órarend még nincs kész (az előbb néztem), de talán megtudok pár dolgot az idei tanévkezdésről.