Matektanárként Ausztriában

Matektanárként Ausztriában

2020.10.24

2020. október 24. - István123

Ugyan már lassan november van, de az új tanévben még nem volt bejegyzés, úgyhogy korábbról kezdem.

Úgy alakult, hogy a tavalyi három iskolámból egy, a Riedenburg kiesett, az óraszámomat a másik két iskolában (Marienberg és Borg Lauterach) töltötték fel.

Lauterachban három osztályom van: egy hatodik, egy hetedik és egy nyolcadik (ezek megfelelői otthon a tizedik, tizenegyedik és tizenkettedik osztályok lennének). A hatodik és a hetedik osztályaim korábbi osztályok folytatásai, bár vannak változások, különösen a hetedikben. A tavalyi osztály már eleve kicsi volt 14 fővel, de ez év vége után úgy megfogyatkozott, hogy összevonták egy másik osztállyal, úgyhogy a diákok nagyrésze itt új volt a számomra. A nyolcadikos, végzős osztályt az idén vettem át, ott senkint nem ismertem korábbról.

A Marienbergben két osztályom van. Az egyik egy elsős HLW-osztály, amit odahaza most kilencedikes vendéglátóipari technikumnak neveznének (ötéves, érettségivel és szakmai képesítéssel záruló képzés). A másik osztály egy elsős Aufbaulehrgang: itt olyan diákok vannak, akik már rendelkeznek szakmunkásbizonyítvánnyal és egy hároméves, nappali képzés keretében szeretnének érettségit szerezni. Mivel a szakmunkásképző három éves, itt már mindenki minimum 17 éves. A két osztályon felül van még egy szakmunkástanulókból álló csoportom is, akiknek heti egy órában felkészítést tartok matematikából, hogy jövőre majd könnyebben induljanak az érettségit adó képzésen (ezt a tanulócsoportot azért nem számoltam az osztályok közé, mert itt nincsenek jegyre menő dolgozatok, szülői értekezletek és hasonló dolgok).

Szeptember 14-én, hétfőn indult a tanév, de már előtte pénteken voltak pótvizsgáim, aztán meg még az első tanítási napon is. Voltak évnyitó értekezletek is, és úgy jött ki, hogy a matematika pótérettségi is rögtön az első hétre esett (szeptember 16-ra), úgyhogy mozgalmas időszak volt. A Marienbergben és a Borg Lauterachban is érdekelt voltam az érettségik kapcsán: a Marienbergben egy korábbi diákom jött vizsgázni (feladatlap itt), Lauterachban pedig szülési szabadságon levő és más iskolába átment kollégáktól megörökölt vizsgázók dolgozatait  kellett javítanom, összesen hatot (feladatlap itt). Végül is nem tartott sokáig kijavítani őket, ha jól emlékszem, két nap alatt kész lettem, úgy, hogy közben intéztem mindenféle mást is.

Ha nem sikerül az írásbeli matekérettségi, lehet pár héttel később szóbelizni, ezt hívják Kompensationsprüfung-nak. Ezek a szóbelik az idén október 8-án voltak és az írásbelik eredményeiből kifolyólag hozzám is jöttek vizsgázni, meg voltam bizottsági tag is, más kollégák vizsgáin. A szóbeli vizsgafeladatok ugyanúgy központilag meghatározott feladatok, mint az írásbeli érettségi feladatai. A mostani feladatlapok itt (BHS - ezt Magyarországon most technikumnak nevezik) és itt (AHS = gimnázium) tekinthetők meg.

A járványintézkedések továbbrai is befolyásolják az iskolai mindennapokat, de egyelőre még nem annyira, mint az előző tanévben. Az osztálytermeken és a tanári szobán kívül kötelező a maszkviselés és a bejáratoknál mindenhol biztosítani kell kézfertőtlenítőt; az órák között szellőztetni kell és az iskolai rendezvényeket vagy lemondták, vagy csak óvintézkedések mellett tartják meg (például Lauterachban az iskola színtársulata előadhatott egy darabot, amit még az előző tanév végéről kellett elhalasztani, de korlátozták a nézőtéren egyszerre jelen levő diákok számát, készült ülésrend és mindenkinek maszkban kellett végigülni az előadást - nekem is, mivel beosztottak kísérőtanárnak).  A gyanús eseteket tesztelik, és egészen eddig úgy volt, ha csak egy diákot vagy tanárt találtak, aki fertőzött volt, hazaküldték az egész osztályt tíz napra. Ez épp mai hatállyal változott: mostantól már csak a fertőzötteket küldik haza, plusz a padtársat és azokat, akik közvetlen kapcsolatban álltak a fertőzöttel.

Ausztriában szeptember elejétől lépett életbe az ún. Corona-Ampelsystem. Ez egy minősítési-rendszer, amiben a különféle közigazgatási egységekhez aszerint rendelnek színeket, hogy mennyire súlyos az ottani járványhelyzet. A legjobb minősítés a zöld, azután jön a sárga, majd a narancssárga és a piros. Hetente döntenek a színekről és előre meg van határozva, hogy melyik szín esetén milyen intézkedéseket kell életbe léptetni a boltokban vagy az iskolákban. Az iskolák egyébként zöld és sárga minősítés esetén nagyjából normális rendben működnek, a fenti intézkedések mellett. Narancssárga minősítés esetén dönthet az iskola, hogy vagy kisebb csoportokra osztja az osztályokat és egyszerre mindig csak a diákok fele van az iskolában vagy pedig átáll távoktatásra. Piros minősítés esetén nincs lehetőség mérlegelésre, meg kell kezdeni a távoktatást.

Az itteni körzetek egy jelentős része már hetekkel ezelőtt narancssárga lett, de ahogy bejelentették a döntést, rögtön jött az email a Bildungsdirektion-tól (tankerülettől), hogy bizonyos körzetek ugyan narancssárgák lettek, de az ezekben levő iskolák maradnak sárgák, úgyhogy nem változik semmi.

Épp ezen a héten aztán megint volt változás, és most már pirosban vannak az iskoláim körzetei, de maguk az iskolák még mindig sárgák, legalábbis egyelőre.

Mindenesetre megkértek mindenkit, diákokat és tanárokat egyaránt, hogy készüljenek fel arra is, ha esetleg megint távoktatás lesz. Már a tanév elején lehetett tudni, hogy alakulhat így a helyzet. Részben ezért is döntöttem úgy, hogy az idén kísérleti jelleggel táblafotókat csinálok és a képeket feltöltöm valahova a diákoknak.

tablakep5.jpg

Táblakép (6. osztály, gimnázium)

Minden osztálynak van egy csoportja Teams-ben, egyelőre oda töltöm fel a képeket. Hogy ez mennyit használ a tanulásban, azt még meglátjuk, nekem viszont segít reflektálni és javítani a táblaképet.

2020.08.05

A mai bejegyzésben az idei írásbeli alkalmazott matematika érettségiről lesz szó. Az érettségi feladatokról és az érettségi felépítéséről már írtam korábban. Az ott leírtakhoz képest annyi változás van, hogy most a következő értékelési táblázat van érvényben:


44–48 pont: jeles

38–43 pont:  jó

31– 37 pont: közepes

23–30 pont: elégséges

0–22 pont: elégtelen


Ezt egy éve, 2019-ben vezették be. Ezt megelőzően nem volt fix a maximális pontszám (az elérhető pontok száma 47 és 50 között ingadozott) és emiatt a jegyek közti határok is mozogtak egy kicsit. Ezeket egy bonyolult folyamat során határozták meg; ez az, amit a korábbi bejegyzésben is megtalálni.

Azelőtt egyébként úgy volt, hogy ha valakinek csak egy pont hiányzott az elégségeshez, akkor egy pársoros indoklás kíséretében (ezt nevezték ganzheitliche Betrachtung-nak) meg lehetett próbálni elégségest adni, általában átment a dolog az érettségi bizottságon. Ezt azonban egyesek elkezdték kihasználni és voltak, akik nemcsak egy, hanem kettő vagy több hiányzó pont esetén is megkíséreltek elégségest adni. Ennek vetettek aztán véget 2019-ben, azóta nincs ez a lehetőség.

Akárhogy is, most lefordítottam a májusi vizsga három feladatát, hogy a korábbi leírásban foglaltakat konkrét példákon is lehessen látni. Kedvcsinálónak itt az első feladat első fele, ahol a második részfeladat meglepő, de valós eredményre vezet:

 

Megoldás:

A többi lefordított feladat a kövtekező témakörök valamelyikébe sorolható: trigonometria, függvények és analízis, integrálszámítás, pénzügyi matematika.

Itt található a három feladat és a megoldások magyarul, itt a feladatok német nyelvű eredetije és itt az eredeti megoldások.

2020.06.27

Rég nem volt már új bejegyzés, úgyhogy most messziről kell kezdenem.

Januárban voltam Bécsben, továbbképzésen. Item-Writing volt a téma, azaz arról volt szó, hogy hogyan kell érettségi szinvonalú feladatokat írni. Már majdnem egy éve vártam erre a továbbképzésre, és nem is kellett csalódnom, jó volt. Kétszer kétnapos volt, az első két nap január végén, a második két nap március elején volt. Én csak a januári alkalmon tudtam ott lenni, de megcsináltam a házi feladatot a második alkalomra és elküldtem. Végül is teljesítettnek nyilvánították számomra is a kurzust.

Március közepén a világjárvány miatt bezárták az iskolákat Ausztriában is. Március eleje óta már a levegőben volt, hogy történhet valami, de igazán az utolsó héten gyorsultak fel az események. Március 10-én (kedden) az oktatási miniszter küldött egy emailt az iskolaigazgatóknak (egy kivonat itt olvasható), amiben arra kérte őket, hogy készüljenek fel egy esetleges iskolabezárásra. Ezt az egyik igazgatóm továbbította is a tanároknak. Másnap az egyik kollégával épp ez volt a beszédtéma a fénymásolás közben és ő azt mondta, hogy szerinte pár napon belül bejelentik, hogy bezárják az iskolákat. Vagy tudott már valamit, vagy jól sejtette, mindenesetre igaza lett: csütörtök délelőtt már biztos volt, hogy hétfőtől egy ideig nem lesz iskola abban a formában, mint eddig, hanem csak online.

Azon a héten csütörtökön még azt írták a minisztériumból, hogy a távoktatás ideje alatt nem szabad új anyagot venni vagy dolgozatokat íratni, és az ezalatt az idő alatt nyújtott teljesítményt nem szabad majd később beleszámítani az év végi jegybe. Ezt így is hirdettem ki az osztályaimban, akikkel még találkoztam pénteken. Aztán péntek délután jött egy másik email, amiben meg az állt, hogy a távoktatás alatti teljesítményt mégis bele kell számítani a jegybe, de mindenkit arra kérnek, hogy mérsékelten osztályozzon (Leistungsbeurteilung mit Augenmaß).

Amint biztossá vált, hogy online kell majd tanítani, elkértem a Marienbergből az egyik dokumentumkamerát, amit a szóbeli érettséginél használunk és annak segítségével tartottam az órákat.

dc125.png

Lumens DC125 típusú dokumentumkamera. Egy ilyet kaptam kölcsön az iskolától az internetes órákhoz.

(A kép forrása: https://www.lumens.com.tw/en/Products_detail/10/DC125, 2020.06.27)

 

Majdnem az összes órarendi órámat megtartottam, azt hiszem, hogy talán csak egy maradt el még az első héten. Eleinte Zoom-mal dolgoztam, mert az én sávszélességemmel még ezzel volt a legjobb a kép- és hangminőség, és a diákok is ezt találták a legkönnyebben kezelhető felületnek (rögtön az elején teszteltem a Youtube Live-ot, Microsoft Tems-et és a Skype-ot is az osztályaimban).

Végül aztán mégis át kellett állnom a Microsoft Teams-re, mert mindhárom iskolámban arra jutott a vezetőség úgy két hét után, hogy egységesíteni kell az online órák és a házi feladatok felületeit, mert a diákok számára zavaró, ha többféle platformon kell tartaniuk a kapcsolatot a tanáraikkal (ezzel egyébként egyet is értettem). Mivel időközben a Zoom-mal kapcsolatban adatvédelmi aggályok merültek fel, mindenhol a Microsoft Teams lett a befutó.

Felvettem az összes órát, hogy a hiányzók is visszanézhessenek mindent. Volt, aki élt is a lehetőséggel, bár a videók megtekintéseinek számából ítélve ez nem volt tömeges tendencia.

Az órák látogatottsága osztályonként változó volt, de a legszorgalmasabb oszályokban sem ment 85 % fölé és volt olyan osztály is, ahol a 14 diákból hetekig csak kettő vagy három diák jelentkezett be az órákra.

Az internetes órák látogatását egyébként nem tettem kötelezővé. Gondokodtam rajta, de az volt a gond, hogy ha kötelezővé teszem, akkor a kötelezettség mulasztásához szankciót is kellett volna rendelnem, magyarul annak a jegyen is meg kellett volna látszania, ha valaki nem jelentkezett be az órákra. Viszont már rögtön az elején voltak, akik rajtuk kívül álló okokra való hivatkozással maradtak távol az óráktól, nekem pedig nem volt módom ellenőrizni, hogy valóban rendszeresen elment-e náluk az internet vagy valóban mindig lefagyott-e a mobiltelefon, ha be akart jelentkezni Microsoft Teams-be. El kellett fogadnom minden hasonló indokot, de a gyanús eseteket jelentettem az osztályfőnököknél.

Minden héten adtam házi feladatokat, de mindig volt rá két hetük, hogy megcsinálják, hogy ha esetleg kérdés van, fel tudják tenni az internetes órán vagy emailben (a feladatokhoz egyébként mindig megadtam a megoldásokat is). A diákok túlnyomó többsége rendszeresen megcsinálta és feltöltötte a házi feladatot.  Ha valakinek elmaradása volt, írtam emailben egy  rövid emlékeztetőt és ez általában segített is; ha viszont nem, akkor írtam a szülőnek, és ha még ez sem vezetett eredményre, jelentettem a dolgot az osztályfőnöknél.

A tavaszi szünet idén is a húsvét hetében volt, április 6-13 között, és ezt online is tartotta mindenki, a szünet alatt nem voltak internetes órák. Utána volt némi változás a tananyagban: engedélyezett lett az új anyag feldolgozása is. A tanárokra hagyták a döntést, hogy csinálják-e, de a túlnyomó többség (én is) úgy döntöttek, hogy igen. Egy ideig ingadoztam ugyan, de a vezetőség és a párhuzamos osztályban oktató kollégák ajánlása mindenhol az volt, hogy vegyünk új anyagot, úgyhogy jobbnak láttam igazodni.

A tanítás először a végzős osztályokban indult be, május 4-gyel, óvintézkedések mellett. Az iskolán belül csak maszkban lehetett mozogni, de miután a diák leült a helyére az osztályteremben, levehette a maszkot, és a tanárokra is hasonló szabályok vonatkoztak. Előírták még, hogy rendszeresen szellőztetni kell és kézfertőtlenítésre/szappanos kézmosásra is lehetőséget kell biztosítani.

Az érettségi előtt három hétig volt így tanítás, vagy inkább érettségi felkészítés, de lehetőség volt dolgozatok íratására is, azokban az esetekben, ahol ez a jegy lezárásához szükséges volt.

A következő lépcső a 14 év alattiak osztályai voltak. Nekem is van alsó tagozatos, negyedikes gimnáziumi osztályom (13-14 éves korosztály, ez otthon a hatosztályos gimnázium második osztálya lenne), úgyhogy itt is el kellett kezdenem tanítani. Egy kis kiegészítés ezekkel az osztályokkal kapcsolatban: a 14 év alatti diákoknak mindenhol kötelező volt felügyeletet biztosítani a távoktatás ideje alatt is, ha a szülők úgy kívánták. Ez az egyik iskolámat érintette is (azt, ahol van gimnáziumi alsó tagozat), úgyhogy elvileg engem is beoszthattak volna felügyelni, de végül nem tették.

Az érettségik eredetileg a május 4-gyel kezdődő héten indultak volna, de még március végén vagy április elején eltolták őket három héttel, a május 25-tel kezdődő hétre. A vizsgák rendben lementek, ha lesz időm, írok erről még külön.

Az iskolanyitás harmadik lépcsője június 2-vel jött el, ekkor jött vissza az összes osztály, aki eddig otthon volt. A legtöbb osztályban csoportbontást csináltak, mivel úgy írták elő, hogy 16, de legfeljebb 18 főnél nem lehet egyszerre több diák az órákon. A csoportok felváltva jártak iskolába. Itt egy kép az egyik iskolám beosztásáról:

d5b0e729-d1dd-4144-b318-598b3db75abf.jpg

Csoportbeosztás az egyik iskolában

 

A tanári órarend gyakorlatilag változatlan maradt, kivéve azokat az eseteket, ahol már eleve csoportbontásban tanulta az osztály a tárgyat, mert ott estek ki órák. Nekem is van egy ilyen osztályom: szerdai és pénteki napokon tanítom őket, mindkét napon van mindkét csoporttal órám, de mivel szerdán is és pénteken is mindig csak az egyik csoport van ott, a másik csoport órája elmarad.

Július 10-ig tart a tanév, de egyébként is addig tartott volna. Nincs hosszabbítás, de a jegyek lezárását eltolták az utolsó hétre. Normális esetben úgy van, hogy az utolsó dolgozatokat és feleltetéseket legkésőbb kb. két és fél héttel a tanév vége előtt le kell bonyolítani, aztán rá pár napra osztályozó értekezlet, az idén viszont ez mind kitolódik az utolsó hétre a legtöbb iskolában (bár van tudomásom olyan bregenzi gimnáziumról, ahol már az utolsó előtti héten csütörtökön lezárják a jegyeket).

2019.11.21

Az elmúlt napokban leginkább egy új telefonos alkalmazás foglalkoztatta a kollégákat, a Lernsieg.

Ebben a telefonos applikációban osztrák és német iskolákat és azok tanárait lehet értékelni. Az értékelés olyan, mint az Ubernél vagy a Google Maps-en: egytől ötig lehet csillagokat adni. Különböző kategóriák vannak; az iskoláknál lehet például az osztálytermek, a tornaterem és a menza minőségét és más hasonló dolgokat pontozni. A tanároknál oktatást, a motivációt, a felkészültséget a türelmet és hasonló dolgokat lehet értékelni.

Képernyőfotó az alkalmazásból

(forrás: https://www.bluewin.ch/de/digital/lehrerbewertungs-app-sorgt-fuer-empoerung-324747.html)

Az értékelést feladni kívánó diáknak iskolája és telefonszáma megadásával regisztrálnia kell; ez utóbbit a rendszer egy ingyenes sms-sel ellenőrzi. Egy telefonszámmal csak egy iskolába lehet regisztrálni, iskola- és tanárértékelést pedig csak ebben az egy intézményben lehet adni. Az értékelést bármikor meg lehet változtatni és a változtatás azonnal tükröződik is az iskola vagy a tanár összértékelésében. Az értékelés anoním, azaz senki nem látja, hogy ki értékelt, csak az értékelések száma és az egyes kategóriák összértékelése látszik. Ezeket viszont bárki megnézheti, regisztráció nélkül is. Szöveges értékelésre nincs lehetőség.

 Tanári körökben azonnal ellenérzést váltott ki az alkalmazás. A témával kapcsolatban jött is állásfoglalás a Bildungsdirektion-tól (ez olyasmi, mint nálunk a Klik), a tanárszakszervezetektől, de írtak az igazgatók is. A tanárikban is gyakori beszédtéma volt az app. A szakszervezetek az utolsó előtti emailben küldtek egy nyomtatványt is, amiben kérvényezni lehet az adatok törlését az alkalmazásból. Arra bíztattak minden kollégát, hogy töltsék ki, és küldjék el az alkalmazást fejlesztő diáknak. A legutóbbi emailben pedig egy plakátot küldtek, aminek az volt a címe, hogy "Az oktatás nem pizzarendelés!" (Schulbildung ist keine Pizzabestellung!). Az egyik iskolámban ki is került a tanári ajtajára.

lernsieg_god_plakat.jpg

 Szakszervezeti plakát a tanáriban

A minisztérium és a szakszervezetek bejelentették, hogy jogi szakértőkkel vizsgáltatják meg, hogy sérültek-e személyiségi vagy egyéb jogok az alkalmazás kapcsán.

Az app egyébként múlt péntektől hétfőig üzemelt, azóta offline, mert a fejlesztő, egy 17 éves giminazista (Benjamin Hadrigan) gyűlölködő üzeneteket kapott.

Német nyelvterületen a sajtó is sokat foglalkozott a témával, különösen Ausztriában. Itt egy kis ízelítő a derstandard.at-n megjelent cikkekből:

Alkalmazást fejlesztett a diák a tanárok értékelésére, a szakszervezet betiltást követel (derstandard.at, link)

A szakszervezet dühös: ma indul a vitatott tanárértékelő-alkalmazás (derstandard.at, link)

A tanárértékelő-alkalmazás "Lernsieg" nem becsmérlésre való (derstandard.at, link)

Diákok a "Lernsieg"-ről: "Látom, hogy a problémám a tanárral megalapozott-e" (derstandard.at, link)

Gyűlölködő üzenetek miatt offline a vitatott tanárértékelő-alkalmazás (derstandard.at, link)

Tanárértékelő-alkalmazás: a minisztérium visszavág (derstandard.at, link)

Az én véleményem az, hogy az app határeset, de személyiségi jogok nem sérültek. Furcsa ugyan, hogy a nevem egy olyan nyilvános listán van, amihez nem kérték a jóváhagyásom, de az iskoláim oldalain keresztül eddig is nyilvános volt, hogy hol dolgozom és mit csinálok; az értékelések pedig nem a tanárok személyes adatai, mivel ezekkel a tanárok nem rendelkeztek az alkalmazás létrejötte előtt: ezek a felhasználók véleményét tükrözik - véleményeket, nem pedig tényeket, mint mondjuk a születési dátum vagy hely.

Ahogy mondtam, az egész határeset és van bennem némi furcsa érzés, de betiltást követelni vagy a kollégákat arra bíztatni, hogy spammeljék tele a fejlesztő postafiókját törlési kérelmekkel teljesen rossz reakció. Az alkalmazást a hétvégén 70000-szer töltötték le. Inkább azt kellene megvitatni, hogy miért van társadalmi igény egy ilyen alkalmazásra és mit kellene tenni az általános- és középiskolákban, hogy ilyesmi ne merüljön fel. Másrészről viszont... társadalmi igény volt már az érettségi ponthatárok módosítására is, Németországban is, nálunk is; mégis helytelen lett volna. Szóval ezek után legyen okos az ember.

2019.09.28

A múlt héten pénteken (szeptember 20) megvolt az őszi vizsgaidőszak írásbeli matematikaérettségije. A feladatok a HLW-ben átlagos nehézségűek voltak, volt köztük ilyen is, olyan is, de összességében nem volt elérhetetlen az elégséges vagy akár a jobb jegyek sem. Nekem összesen hét vizsgázóm volt. Az eredményekről nem akarok semmit sem mondani, csak azt jegyzem meg, hogy az őszi vizsgaidőszak október 11-én folytatódik a szóbeli vizsgákkal (Kompensationsprüfung) azoknak, akiknél az írásbeli negatív lett.

Az idén megint én vagyok felelős a számológépek megrendeléséért. Nincs újdonság, újra Casio ClassPad fx-CP400-as típust rendeltünk. Nem olcsó (újonnan minimum 110 euró), de sokat tud, és ha a diákok éveken keresztül ezzel gyakorolnak, hozhat pár pontnyi különbséget az érettségin, ami bizonyos esetekben pont elég lehet egy elégségeshez, amit a diákok jelentős része megcéloz/elér (a májusi szakközépiskolai írásbeli matematikaérettségin a végső összesítésben következőképp alakultak a jegyek arányai: 5% elégtelen, 41,5% elégséges, 29,1% közepes, 17,2% jó, 7,2% jeles).

Tegnap volt az Earth Strike, ahova az én iskoláimból is mentek diákok. A minisztérium nemrég küldött egy körlevelet ezzel kapcsolatben, aminek az volt a lényege, hogy ha a tankötelezettség és a gyülekezési jog ütközik, akkor a tankötelezettség az erősebb; ezért úgy döntöttek, hogy megengedik az iskoláknak, hogy az Earth Strike-ot iskolai rendezvénynek minősítsék (amivel abba a kategóriába kerül, mint például a tanulmányi kirándulások). Ebben az esetben a diákjaik gond nélkül mehetnek demonstrálni, mert a tankötelezettség keretein belül maradnak; máskülönben, ha az iskola nem nyilvánítja a tüntetésen való részvételt iskolai rendezvénnyé, nem. Amennyire én tudom, az iskolák a legtöbb helyen éltek ezzel a lehetőséggel, és elengedték a diákokat (a minisztériumi körlevél szerint egyébként ebben az esetben a tüntetéssel kapcsolatban felmerült témákat aztán fel kell dolgozni a tanórákon is). Tegnap épp a Riedenburgban voltam, ahonnan gyakorlatilag egész osztályok mentek a 11:00-14:00 között megtartott rendezvényre. A 14 év felettiek esetében elég volt előre jelenteni a részvételi szándékot, a 10-14 közöttieknél kicsit több szervezéssel járt a dolog, mert ott mennie kellett felügyelőtanárnak is az osztállyal. Engem annyiban érintett a dolog, hogy az egyik órámról korábban elment a szakközepesek nagyrésze, hogy még elérjék a buszt.

süti beállítások módosítása